Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos lakásunk vagy házunk bejárati ajtajának védelme – az elővigyázatosság vezet ahhoz is, hogy egyre többen döntenek a speciális elemekkel felszerelt, fokozott biztonságú acél bejárati ajtók beszerzése mellett. Azonban sajnos a felkészültség és óvatosság ellenére is történhetnek lesújtó esetek.

 

Megelőzés a betörések ellen

 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az esetleges betörések kivédhetetlenek és elkerülhetetlenek, csupán az Önnek esetlegesen szükséges óvintézkedések megtételében szeretnénk segíteni, mankót adni ahhoz, hogyan tovább. A komplexebb elektronikus rendszereket (riasztó, megfigyelő kamera) csak kevesen engedhetik meg maguknak, a technológia mégsem minden.

A legtöbbek tehát nem tudnak beruházni egy hipermodern védelmi rendszerbe, így amibe valóban érdemes befektetniük, az egy biztonságosabb, masszívabb bejárati ajtó. Hagyományos bejárati ajtóink is három- vagy ötpontos zárvédelemmel vannak ellátva, az acélból készültek azonban sokszorosan biztonságosabbak. Ezek ebből kifolyólag többe is kerülnek a „sima” társaikéhoz képest, de nyugalmunk és értékeink épsége bőségesen megérheti ezt az összeget.

 

Az ablakok záródását is ellenőrizzük! Elöregedett vagy vékony üvegű egyszerű ablakokon szinte gyerekjáték behatolni, ezért adott esetben tanácsos lehet egy költségkímélő, ám új, strapabíróbb és modern típusra lecserélni az ablakokat. Plusz biztonságot jelenthet még az ablakrácsok utólagos felszerelése (ha eddig nem rendelkezett volna a ház velük).

Ha a pénztárcánk nem tesz lehetővé egy ilyesféle, nagyobb volumenű kiadást, akkor a zár(ak) cseréje, egy komplikáltabb, biztonságosabb zár beszerelése is rengeteget tud segíteni. A hevederzár is kevesebb pénzt igénylő alternatíva lehet, bár nem ér fel egy 17-18 ponton záródó biztonsági ajtó védelmével, mégis jó kiegészítő megoldás lehet a megfelelő zárszerkezettel ellátva.

Sokak számára az acél bejárati ajtó garancia a biztonságra, ezzel többé kevésbé egyet is értünk, természetesen azzal a kitétellel, hogy a termék megfelelő műszaki tartalommal bírjon, mivel az acélajtókból is találhatunk ilyet is- olyat is. Eddig a társasházi lakók előjoga volt az acélajtó, hiszen kültérre nem voltak alkalmasak, azonban 2015. szeptemberétől megkezdtük forgalmazását a kültéri acélajtóknak!